+36 20 535 5534

Magyar fiúk Los Angeles-ben - 2015. nyár

Ebben a történetben két lelkiismeretes fiatalember munkájáról van szó,

akik életmódjukban is sok változást hoztak létre a program megvalósulása érdekében. Hosszú évek óta mélyen elkötelezettek a vízilabda iránt, így alapcélkitűzésük, hogy az amerikai és magyar nemzet sportolóinak vízilabdára épülő kapcsolata erősödjön. Ennek sok pozitív eredménye van mind emberileg, mind ismeret és tudás területén.

Az első csapatot az a szerencsés helyzet érte, hogy a kikalkulált árért dupla időt tölthetnek Los Angeles-ben, vagyis 2 hónapot. Mindez köszönhető a szervezőknek, és a megalapozott kapcsolatnak. A srácok egyetemi klubnál kerültek leigazolásra, és csapattársaiknál laknak. Tehát ízig-vérig amerikai környezetben töltik a nyarat. 3 nagyszabású tornán vesznek részt, melynek köszönhetően több, mint 40 meccset játszanak, és mindennapos edzésen vesznek részt. De pihenésre is jut idő. A srácok elmondása szerint 1000 lépésre laknak a „BEACH”-től. Gyönyörű homokos partvonal, sok-sok pálmafa. A város mediterrán éghajlatának köszönhetően igen kellemes óceánparti feeling-ben élnek. Elérhető közelségben számos nevezetes hely, többek között Hollywood, a világ szórakoztatóiparának fellegvára, Beverly Hills, San Francisco, Disneyland, csakhogy néhányat felsoroljak.

Sok ember számára csak álom, de ezeknek a fiúknak valóság!

Komoly kapcsolatok kiépítésére van lehetőségük, amivel a jövőjüket stabilan megalapozhatják. Nyelvtudásukat teljesen anyanyelvi környezetben finomíthatják. A meccsek ideje alatt egyetemi edzők figyelik játékukat, képességeiket, mely alapján mérlegelve keresik a jövő egyetemi csapatainak játékosait, akár ösztöndíj lehetőséget is kínálva. Ők valószínűleg sokkal többel jönnek haza, mint amivel neki indultak. Hajrá Srácok!!

A jövő nyári programhoz már most lehet jelentkezni, hogy a hely biztosítva legyen.
(Kapcsolat menüpont alatti „Jelentkezés” c. űrlap kitöltésével)

További szervezés alatt áll, hogy az Amerikába utazó sportolók számára - igény szerint – anyanyelvi angoltanárral heti 3 alkalommal 2 órás intenzív nyelvoktatást is tudjunk biztosítani.